Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Benedek Elek első tanítója

 

 

 

 

ELSŐ TANÍTÓM

 

Benedek Elek: Édes anyaföldem!

című önéletrajzi regénye nyomán

 

Bolondos, jókedvű, magas növésű, széles vállú legény volt az én első tanítóm,

 Szotyori József tanító úr.

 

Alig hiszem, hogy négy diákosztálynál többet járt volna ki a kollégiumban, mert tizennyolc éves lehetett, amikor Kisbaconba került mesternek.

 Okosan, szépen végezte a munkáját, minden iskolaévben húsz-harminc gyereket megtanított írni-olvasni, számolni, néha a pap helyett felolvasta az imát, halottakat kísért énekszóval búcsúztatva a temetőbe, és művelte a falutól kapott földecskéjét.

Nagyon szerette a mi portánkat.

 Gyakran tartózkodott nálunk szinte egész nap, csak aludni ment haza parányi szobájába, mely abban az épületben volt, ahol az egyetlen, homályos ablakú iskolaszobánk.

Szotyori tanító úr nem szeretett senkinek a terhére lenni.

Szüleim vendégszeretetét is munkával hálálta meg.

 Segített édesapámnak szántani, kapálni, kaszálni, szénásszekereket rakni és fát vágni.

Hozzám is nagyon jó volt.

Kis szekeret, s a fűzfa ragacsos héjából furulyát faragott nekem.

Ha elfáradtam, s ez gyakran megtörtént velem különösen téli napokon,

 a karjára vett, és úgy vitt az iskolába.

Szerda és szombat délután játékdélutánokat szervezett.

 Hol az iskola udvarán, hol a cinteremben sereglettünk össze.

 Ilyenkor szaladgáltak, verekedtek a gyermekek. Ezt a szaladgálást, verekedést azonban meg kellett váltani.

 Egy tojás vagy egy cső kukorica volt a váltság...

Egyszer szőttes ujjaskám zsebében vittem a játékdélután váltságát: egy tojást.

Ez a tojás, addig feszengtem a padban, egyszer csak ropp! eltörött.

 Jaj, istenem – nyilallt kis szívembe a rémület –, most nekem nem szabad játszanom.   Keserves sírásban talált a mester.

– Hát te miért sírsz, Elekecske? – kérdezte.

 

A gyerekek válaszoltak, ki részvéttel, ki kárörömmel.

 

Eltört a tojása, s fél, hogy nem játszhatik.

 

No, ne sírj !– simogatta meg a fejemet a tanító bácsi –, azért szabad játszanod...

Később, amikor megtudtam, hogy otthagyja Kisbacont, és hazamegy falujába, Szotyorba, sokat búslakodtam, és sírtam is:

éreztem, hogy azután a magam lábán kell iskolába mennem, mert senki sem visz többé úgy a karján a fél falun át, mint az én első tanítóm, Szotyori bácsi.

 

 

 

A mappában található képek előnézete A nagy mesemondó

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.