Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hűsítő nyalánkság a fagylalt

 

 

 

 

A hűsítő, frissítő nyalánkság - A fagylalt

 

A fagylalt története

A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai

 változatát,mely hóból, tejből, gyümölcsléből és fűszerekből

 készült. 

 Az ókorba visszamenőleg, megtaláljuk a fagylalt ősét.

 Igaz persze, hogy akkor még csak a havat nyalogatták a mostani

fagyicsodák helyett,de hát kétségtelen,hogy ez a tény vezetett el

a nagy találmányhoz, melynek ma milliók hódolnak télen-nyáron.
 

A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba.

 Heliogabadus császárról jegyezte fel a krónikás, hogy minden nyáron, amikor Rómában a hőség beköszöntött óriási mennyiségű havat hozatott a hegyekből.

 Ezzel próbálta kivédeni a római kánikulát.

 A császár a leírás szerint kövér ember volt, akit ilyenkor állandóan a gutaütés környékezett, érthető tehát, hogy orvosai tanácsát megfogadva, így próbált védekezni a hőség ellen.

A hó különben már jóval korábban szerepelt a természetes hűsítők sorában. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítőszer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt.

 Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget.

 

A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, amiben készítették, miközben folyamatosan kevergették a masszát, nehogy eljegesedjen, és hogy levegő kerüljön bele, amitől könnyedebb lesz. Modernebb technikákkal persze, de a fagylalt készítése ma is ezen az elven alapul.

A következő jelentős változás a XVIII. században történt, amikor elkezdtek tejtermékeket és tojássárgáját adni az alapanyagokhoz, ekkor vált a fagylalt igazán krémessé.

 Az eddigi utolsó fontos időpont a XX . század második fele, amikor olcsóvá váltak, és elterjedtek a hűtőgépek, ekkor indult el a fagylalt igazi világhódító útjára.

 

 Hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy végre egy olasz cukrászmester kitalálja a ma ismeretes fagylalt ősét. Az első fagyi tehát Olaszországban született meg, ahol napjainkban is magas szinten áll e hideg ínyencség előállításának művészete.

A fagylaltkedvelők valóságos  fellegvára Nápoly.

Itt készülnek a legfinomabb gelato-k, grandinata-k, cassata-k, parfetto-k  és még sok más fagyi különlegesség .

 

  Később az olasz feltaláló Párizsban telepedett le. Florensi Procope Couteaux ismert cukrász, aki a fagyin kívül azzal vívott ki hírnevet, hogy megalapította a franciák fővárosában az első irodalmi kávéházat, „Café Procope" néven.

    

 

Ez a kávéház sokáig meghatározó helye volt a francia művészvilágnak.

Couteaux a limonádét megfagyasztotta és pohárban a vendégeknek feltálalta. Ez lett később az első citrom fagylalt, hasonlóan a ma ismert formájához.

 

 
 

 

 

Magyarországon a reformkorban (1800-as évek első felében) terjedt el a jeges finomság, elegáns cukrászdákban készítették, sőt házhozszállítást is vállaltak.

A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték - ez fridzsiderként a kész fagylalt tárolására szolgált.

Akkor még nem létezett a mai, vékony ostyatésztából készült tölcsér sem, ez csak kb. 100 éves.


 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.