Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi asztal- népszokások

 

 

 Szenteste napja

Mi került az asztalra ?

Bort, búzát, békességet,
fát, füvet, feleséget,
diót, disznót, derelyét,
pénzt, paripát, pecsenyét,
ebben az új esztendőben!
/magyar népköltés/
 
Az idők során az ünnepekhez kapcsolódó számos hiedelem és szép magyar szokás alakult ki.
 
Vacsora- Szentestén

Karácsony előestéjén (dec. 24-én) készült a karácsonyi asztal, melyre szép abroszt tettek, erre kenyeret vagy kalácsot helyeztek.

Régesrég az asztal alá szénát, vagy szalmát is tett a ház gazdája, vagy búzát, árpát egy edényben.

 Ezt másnap az állataiknak adták, mert a néphit szerint, így egészségesek lesznek a következő évben.

 
 
 

Amikor az Esthajnalcsillag feljött, asztalhoz ült a család.

 A vacsoránál mindennek megvolt a maga előírása, jelentése.

Például szépen hímzett karácsonyi terítőt csak ekkor használták, és ha valaki a következő évben beteg lett, ezzel az abrosszal takarták be, s azt hitték, hogy így hamarabb meggyógyul.

 

A vacsora előtt imádkozás volt.

 Első fogásként mézbe mártott fokhagymát, diót fogyasztottak.

A fokhagyma volt a legősibb varázsszer a gonoszűzésre. Hasonló védő és egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak a méznek is.

 A dióevés többfelé elterjedt az országban. Az ép dió egészséget, a férges betegséget jelentett.

 
 

A vacsora levessel kezdődött (bab, köles, kása, szilva), majd mákos tészta, mákos guba következett.

 Az asztalra tett kenyérnél lényeges volt, hogy egészben legyen, mert azt tartották, így bőven jut belőle jövőre is.

 A mákos ételek fogyasztása azért volt fontos, mert a sok apró szemecske az életet, a bőséget jelezte.

 

Az ezután következő fő ételek a disznóölésből származó húsételek voltak – sült, főtt húsok, hurka, kolbász.

 A másik fő étel a hal volt, ezt eredetileg csak a gazdagabb családokban fogyasztották.

 A halételről úgy hitték, hogy a sok halpikkely sok pénzt hoz a házhoz, valamint amilyen gyorsan úszik a vízben a hal, úgy haladnak rendben előre a család dolgai a jövőben.

 

A vacsora részét képezték a kalácsok, azért fogyasztották az emberek, főleg a mákos kalácsot, mert az életet, a bőséget jelentette.

 A mákos bejgli elnevezés a német beugen (meghajlít) szóból ered, egy XVI. századból származó finom sütemény. Más hiedelmek szerint, aki mákos bejglit, vagy mákos tésztát eszik karácsonykor, annak jó lesz a házassága is a következő esztendőben.

 
 
 
 
A vacsora végén sokfelé a gazdasszony egy szép, piros almát vett a kezébe és annyi szeletre vágta, ahány tagja volt a családnak, ahányan az asztalnál ültek. „Amilyen kerek az alma, olyan összetartó legyen a család!” -mondta. Mindenki kapott egy darabkát, hogy ha valaki eltévedne, hazataláljon.
 

Az ünnepi vacsora végén gondosan összegyűjtötték a kenyér- és kalácsdarabkákat, melynek karácsonyi morzsa volt a neve.

Varázserőt tulajdonítottak neki, és adtak belőle állataiknak, hogy egészségesek legyenek, meghintették a földet, hogy jövőre gazdagabb termés legyen.

 Ezután együtt virrasztott a család egészen az éjféli miséig.

 
„Adjon Isten füvet, fát,
Tele pincét, kamarát,
Sok örömöt a házban,
Boldogságot a családban.”
/magyar népköltés/
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.