Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi díszek története

 

 Mióta díszíti a karácsonyfáinkat  üveggömb ?

 

 

Egy  történet szerint a Türingiában lévő Lauschában, ahol már 1597 óta folyik üveggyártás, egy helyi üvegművesnek nem volt pénze arra, hogy megvásárolja a karácsonyfa díszítéséhez akkoriban használt almát, diót, de mivel azt szerette volna, hogy gyermekei egy szépen feldíszített fa körül ünnepeljék a karácsonyt, a díszeket üvegből készítette el.

Az új díszek nagy sikert arattak a városban, az üveggömbök új divatot teremtettek.
Hogy valójában így történt-e, azt sajnos nem tudjuk pontosan. Az első írásos bizonyíték szerint 1848-ban készült először üveggömb. Évről évre egyre vékonyabb falú és formájú díszeket ( csillagot, madarat, gomba) fújtak a mesterek.

Az új díszek híre  a változást a német-francia háború hozta meg, amikor 1870 decemberében a versailles-i kastélyban kórházat alakítottak ki a háborúban megsebesült katonák számára.

A karácsonyi ünnepekre a sérült katonáknak is állítottak karácsonyfát, melyet a Lauschából származó üveggömbökkel díszítettek fel.

Az ünneplés pillanatáról néhány folyóiratba fényképes cikk jelent meg. Az üveggömbök csillogása olyannyira megbabonázta az olvasókat, hogy mindenki azonnal olyan díszekkel akarta fenyőfáját díszíteni.

Ettől kezdve annyira nagy volt az igény a díszek iránt, hogy szinte a Lauschában élő minden második család karácsonyi üveggömb készítésbe kezdett.

Szaloncukor is elengedhetetlen éke  karácsonyfáinknak.

Szaloncukor története

 

Manapság ugyan nem csak Magyarországon készítenek szaloncukrot, de máshol inkább egy ünnepi édességként, desszertként tálalt finomság, mintsem a karácsonyfa díszítésének a szerves része.

A magyar szaloncukornak az íz világa, minősége, elkészítési módja és a magyar családok általi sokrétű felhasználása viszont hungarikumnak tekinthető.

A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet, szinte kizárólag a magyarok készítik magas minőségben és nagy mennyiségben a karácsonyi időszakban.
 

 

 

 A szaloncukor ősét a fondant cukort, melyről már a XIV. században készültek feljegyzések ,Franciaországban készült .

Vannak, akik úgy tartják, hogy Andre Manion vitte magával a fondant cukor készítésének receptjét Németországba , és onnan került  hazánkba .

Mások szerint már a török édességkészítők itt Magyarországon is készítettek fondant szerű termékeket, aminek az ízét gyümölccsel tették változatosabbá.

Az viszont biztos, hogy hazánkban a XIX. század elején állítottak elő fondant alapú cukorkákat.

 

A reformkorban a polgári és főúri házak fogadószobáit francia mintára „szalonoknak” nevezték. A lakások ezen helyiségében rendszerint helyeztek el kis tálakat, melybe kis cukrokat raktak a vendégek fogadására.

A karácsonyfa felállítása is e helyiségbe történt, melyre később ez a finom csemege díszként került fel, és hát így lett a díszesen csomagolt édesség neve szaloncukor.

Régen Jókaiék is „szalonczukedlinek” emlegették, ugyanis a neve német salonzuckerl szóból ered.

 

 A szaloncukor mint hungaricum

Amikor a cukor megdermedt és megszáradt becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani.

Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét, melynek receptje talán még mindig ott lapul valahol nagymamánk fiókjába.

Manapság ugyan nem csak Magyarországon készítenek szaloncukrot, de máshol inkább egy ünnepi édességként, desszertként tálalt finomság, mintsem a karácsonyfa díszítésének a szerves része.

A magyar szaloncukornak az íz világa, minősége, elkészítési módja és a magyar családok általi sokrétű felhasználása viszont hungarikumnak tekinthető.

A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet, szinte kizárólag a magyarok készítik magas minőségben és nagy mennyiségben a karácsonyi időszakban.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.